Immunerősítés gyermekkorban

Az immunerősítés a közösségbe járó gyermekek szüleit gondolkodtatja el leginkább az őszi, téli és kora tavaszi időszakban: Hogyan lehetne megerősíteni gyermekük immunrendszerét, hogy a közösségbe kerülés, bölcsőde-, óvoda- vagy iskolakezdés után ne legyen szinte folyton beteg? Pedig ha tudatosan erősíted immunrendszerét, akár meg is előzheted a bajt.

Jellemző az a helyzet, hogy a gyerekeknek már szeptember közepén, tehát a közösségben töltött 2-3 hét után elkezd folyni az orra, piros a torka, láz és köhögés is jelentkezik. A gyermekorvosok általában ilyenkor antibiotikumot írnak fel, ami sajnos a kórokozók mellett a szervezet számára hasznos baktériumokat is megöli, emiatt a pici immunrendszere legyengül, így valószínűleg hamarosan ismét beteg lesz…

immunerősítés gyermekkorban

A 6 legjobb immunerősítő gyerekeknek

 

1. Anyatejes táplálás

Az anyatej ugyanis tele van olyan ellenanyagokkal, amelyek számos fertőzéstől óvja meg a kisbabát. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) ajánlása szerint „a csecsemőknek kizárólagos szoptatásra van szükségük életük első 6 hónapjában ahhoz, hogy az optimális növekedést, fejlődést és egészséget elérjék. Ezután, ahhoz, hogy táplálkozási szükségleteik ki legyenek elégítve, a csecsemőknek megfelelő és biztonságos kiegészítő táplálékot kell kapniuk, miközben a szoptatás folytatódjon két éves korukig vagy azon is túl.” (forrás:www.lll.hu) Ha valami folytán nem elegendő az anyatej mennyisége, akkor lehetőség szerint a gyermekorvos javaslata alapján más édesanya tejét kapja a kisbaba pótlásként. Ha ez nem megoldható, akkor az orvos által felírt tápszert kell adni a babának, melyek egy része már immunerősítő hatással is rendelkezik.

2. Megfelelő minőségi táplálkozás

Az immunrendszer megfelelő működéséhez nagyon fontos a minőségi táplálkozás, azaz, hogy a gyermekek sok gyümölcsöt, zöldséget fogyasszanak. Emellett fontos a tudatos vásárlás, vagyis minél kevesebb mesterséges színezéket, ízfokozót, tartósítószert, cukrot tartalmazó élelmiszert kínálj gyermekednek!

3. Elegendő alvás

Rendkívül erős kapcsolat van az alvás és az immunrendszer megfelelő működése között. Ahhoz, hogy az immunrendszer megfelelően tudjon működni, fontos a megfelelő mennyiségű, pihentető alvás. Egy újszülött baba alvásigénye 16-18 óra, az óvodáskorú gyermekeké 11-12 óra, míg a kisiskolásoknak legalább 10 órát kellene aludniuk.

4. Szabad levegő, napfény

Nagyon fontos, hogy a gyermekek minél több időt töltsenek a friss, szabad levegőn, főleg napsütéses idő esetén, ugyanis napfény hatására fokozódik a D-vitamin termelés. A szabad levegőn végzett mozgás az immunrendszer legfőbb élénkítője, ugyanis ilyenkor a vérkeringés felpedzsül, a szervezet oxigénellátása megnő.

5. Testmozgás

A rendszeresen végzett testmozgás véd egyes betegségek ellen, különösen a felső légúti megbetegedések esetén. “Dr. David Nieman, az Appalachian Állami Egyetem immunológusa az egyik legismertebb szakember az USA-ban, aki a testmozgás és immunrendszer összefüggésével foglalkozik. Egyik tanulmánya szerint azoknál, akik a maximális oxigén felvételüknek (VO2max – a fittségi állapot mérésére használt érték) 70-75%-án naponta 40 percet sétálnak, feleannyi felső légúti megbetegedés fordul elő, mint másoknál.” (forrás: www.webbeteg.hu) Ezért nagyon fontos, hogy a gyermekek is sok időt töltsenek friss levegőn játékkal, sokat sétáljanak, szaladgáljanak, használjanak lábbal hajtós kismotort, futóbiciklit, tanítsuk meg biciklizni, rollerezni.

6. Természetes összetevőkből álló, béta-glükánt tartalmazó étrendkiegészítő

Fontos, hogy az őszi, téli és a kora tavaszi időben is feltöltsük gyermekeink vitamin-raktárait, ugyanis ilyenkor friss idénygyümölcs és zöldség csak korlátozottan áll rendelkezésre. Mi az a béta-glükán és miért van rá szüksége a gyermekeknek? A béta-glükánt egy nagy tisztasági fokú, szabadalmaztatott élesztő sejtfalából nyernek ki. Ez a kivételes összetevő aktiválja gyermeke elsődleges védelmi vonalát, a veleszületett immunrendszert, folyamatos szedése állandó, hatékony védőpajzsot nyújt a vírusos és bakteriális fertőzésekkel, egyéb megbetegedésekkel szemben.

Mit szólnál egy koncentrátumhoz, ami tele van igazi vitamindús gyümölccsel és zöldséggel, immunrendszert aktiváló összetevőt is tartalmaz?  És ráadásul 100%-ig bio termék!

MEGRENDELEM A BIOCONNECT KIDS KONCENTRÁTUMOT! 

 http://www.naturalisa.hu/blog/naturalisa-ingyenes-termekteszteles/l


Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.