Az első gyermek megszületésének időszaka a család életében nagyon különleges, hiszen a gyermek születése radikális változást jelent a családi szerveződésben; a családalakítás új szintjét érik el a párok. Ezt a folyamatot általában vegyes érzelmekkel élik meg a kismamák és a kispapák – ami nem csoda, hiszen ez egyben a szülővé válás időszaka is (és valljuk be, hogy ez rémisztő is lehet sokak számára).
A babavárás időszakának egyik fő jellemzője, hogy a kisbaba majdani ellátása, a várakozás még inkább összehozza a párt, illetve a tágabb családot a közös feladatok végzésére. Az egymásra hangolódás nagyon fontos és a türelem. Ilyenkor a család a külvilág számára zártabbá válik. Az anyuka jellemzően hamarabb elköteleződik a hármas rendszer mellett, beleértve a házasság iránti mélyebb elkötelezettséget is, hiszen számára a kisbaba sokkal koraibb realitás (a terhességgel kezdődik), mint a férfi számára. Utóbbi csak a születéskor kezdi magát apaként érezni, néha még annál is később. A férfi még nem köteleződik el, amikorra párja már alkalmazkodott a családalapítás új szintjéhez.
Tehát ennek az életciklusnak legfontosabb feladata a párból szülővé való válás- a baba befogadása a családba. A családi szerkezetet szükséges ehhez átalakítani: helyet csinálni a jövevénynek. Új struktúra, új viselkedési módok és új szabályok kimunkálása történik meg. A babavárás időszakában a pár tagjai már próbálgathatják a szülői szerepeiket – például mint kismama és kispapa készülhetnek akár együtt a szülésre, berendezhetik a babaszobát, követhetik magzatuk fejlődését és nyújtanak egymásnak érzelmi, fizikai támaszt.
Ennek kapcsán megjegyezném, hogy míg az anyává érés genetikailag meghatározott, addig az apává, a családfővé válás kulturálisan determinált. A régi sztereotípiák manapság már nem hasznosak, mert átalakulóban van a társadalmunk, gazdaságunk és minden változik idővel. Nincs igazán olyan, hogy normális vagy ideálisan működő család vagy jó szülői szerepleosztás a mai pszichológia szerint. Vagyis, nagyon sok mindentől függ, hogy egy szülőpár tagjai milyen szerepeket vesznek fel, milyen elvárásuk van magukkal és egymással szemben ebben az időszakban. Az adott gazdasági, családi körülmények is fontosak, mert pl. manapság az apák is egyre gyakrabban mennek GYES-re. A családi transzgenerációs minták többnyire tudattalanul hatnak a szülői szerep-felfogásra, csakúgy mint a női-férfi, férj-feleség szerepekhez való hozzáállásra.
Nagyon fontos a nagyszülő-szerepek elfogadása, tisztázása is. A szélesebb család és a családon kívüli világ határait is újra kell tárgyalni. A szülőkkel való kapcsolat újrarendezése nagyon nehézkes sok esetben (pl. beleszólnának mindenbe). A pár feladata az ebben az időszakban az is, hogy saját családjuk határait megerősítsék. Nagyszülők, nagynénik és nagybácsik léphetnek ugyanis akcióba, hogy támogassák, irányítsák vagy szervezzék a kiscsalád életét.
Ajibola Rita Wanda
pszichológus, pár- és családterapeuta
Facebook: Wanda pszichológus
www.onlinepszichologus4u.com
Írj üzenetet